A „Drowned in the Sun” című szerzemény a „Lost Tapes of the 27 Club” YouTube válogatásra
kerül fel, amely azoknak a zenészeknek az emlékére készül, akik tragikusan korán, 27 évesen hagyták itt a földi színpadot.

A Google mesterséges intelligenciája, a Magenta a Nirvana 30 dalának algoritmusa alapján „szerezte” az új dalt, amelyben a dallamtól a szövegig és a hangszerek megszólaltatásáig mindent gép generált – egyedül az énekhang Eric Hogané, aki a Nevermind, a Nirvana-tribute zenekar frontembere.

Az új Nirvana dal az „Over The Bridge” nevű kanadai szervezet kezdeményezésére született, akik fő tevékenysége, hogy mentális segítséget nyújtsanak olyan zenészeknek, akik Kurt Cobainhez hasonlóan lelki, pszichés problémákkal küzdenek.

Az időzítés nem véletlen, hiszen április 5-én volt 27 éve annak, hogy a Kurt Cobain frontembere, 27 évesen véget vetett az életének.

A „Lost Tapes of the 27 Club” válogatás, amelyre a „Drowned in the Sun” is felkerült, a YouTubon érhető el és a 27 éves korukban életüket veszített legendás zenészek – mint Jimi Hendrix, Jim Morrison vagy Amy Winehouse- mesterséges intelligencia segítségével készült új dalait gyűjti össze – szintén az „Over The Bridge” égisze alatt.

 

Fotó: Frank Micelotta Archive/Getty Images

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

Phoebe Waller-Bridge mellett Mads Mikkelsen is játszik az Indiana Jones 5. részében

Sárga rózsával emlékezhetnek a tisztelői Törőcsik Marira

Hivatalos: Jennifer Lopez és Alex Rodriguez csak „jó barátok”

Elhunyt Törőcsik Mari

Tetesztelik az új Mol Bubikat

Anne Frank naplójával emlékezik meg a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjáról a Budapesti Operettszínház

Isten éltesse Emma Thompsont!

Rúzsa Magdolna Karma címmel új lemezt jelentetett meg

Újabb gyermekkönyvvel jelentkezik J. K. Rowling

Budapesten nyitja első európai éttermét az Oscar-gálák séfje

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Best FM

Király Kitti

Mákszem Levente

Best FM

Most szól:

  • Következő