Az ausztrál énekesnő-dalszerző nemrég bejelentette, hogy 12 év szünet után, ősszel új albumot ad ki. A készülő korongról a napokban bemutatta a második, “Maybe It’s Great” című dalt.

A nyár elején Natalie Imbruglia bejelentette, hogy 12 év után új zenei anyaggal jelentkezik. Az énekesnő, aki 24 évvel ezelőtt „Torn” című slágerével robbant be a zenei életbe, legutóbb 2009-ben jelente meg „Come To Life” című lemezét.

Az ausztrál énekesnő nemrég arról beszélt, hogy hamarosan befejezi a „Firebird” címet viselő, új stúdióalbumát, amely szeptember 24-én jelenik meg. A készülő albumról az első dalt “Build It Better” volt, amelyet most a vadonatúj “Maybe It’s Great” követ.

Fotó: Yui Mok – PA Images/Getty Images

Christina Aguilera 22 éve kieresztette a dzsinnt a palckból

Legyőzte az amerikaiakat és negyeddöntős a férfi vízilabda-válogatott

Milák Kristóf Európa-csúccsal ezüstérmes 100 pillangón

Megérkezett az új Prince album - 11+1 eddig kiadatlan dallal

22 éve az Oltári nő Marc Anthony számára is meghozta a sikert

"Mindenkinek ilyen szép befejezést kívánok" - Cseh László elbúcsúzott

Jim Carrey 27 éve öltötte magára a híres maszkot

25 éves Celine Dion egyik legnagyobb slágere

NBA játékos ügynök Adele új szerelme

Elment a ZZ Top basszusgitárosa

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Best FM

Király Kitti

Mákszem Levente

Best FM

Most szól:

  • Következő