Tizenkét kismacskát nevel, unokázik, és a ház körüli teendőket végzi. Mindez jelenti a pihenést és a kikapcsolódást Charlie-nak a rengeteg koncertje között. Jelenleg két kiemelt fellépésre készül: november 6-án az Arénában koncertezik, melynek az ingyenesen látogatható főpróbája Martonvásáron lesz szeptember 11-én.

“1960-tól mókuskerékben vagyok, de tudom csinálni a koncertezést, mert Isten megáldott erővel” – mondta Charlie, aki az idei nyarat lényegében végigkoncertezte. A turné szünetében természetesen fontos számára a kikapcsolódás.
“Van tizenkét kismacskám, három alkalommal adok nekik enni, tündérek – árulta el a Liszt Ferenc díjas énekes. – Az unokám, Erik megkezdte az iskolát, mellette a ház rendbetételével foglalkozom, és persze pihenek is otthon. Utána meg megyek a barátaimmal dolgozni.

Charlie azt vallja, hogy a legjobb zenészekkel játszik, ezért öröm a színpadon lenni. Hamarosan pedig egy nagyszabású koncertet ad a barátaival november 6-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol egymás után a Charlie Band és a Tátrai Band is színpadra áll.
“Tibusszal játszottam a legtöbbet, kezdve az Olimpiától a Generálon át a Charlie Bandig. Ezúttal két zenekar külön-külön ad koncertet, majd a végén lesz egy közös dzsembori mind a 15 zenész részvételével” – tette hozzá az énekes.

Az arénás nagykoncert főpróbáját szeptember 11-én tartja Charlie Martonvásáron, az ingyenesen látogatható Fülesbagoly Fesztiválon. A koncert 20 óra 30 perckor kezdődik a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ szabadtéri színpadán.

További információ a koncertről az esemény Facebook oldalán található: https://www.facebook.com/events/803390833655844/

Összművészeti fesztivált rendeznek a Ráday utcában Budapesten

Kandinszkij, Calder, Arp, Hélion, Kupka és Moholy-Nagy is Debrecenben

Ma van a Teddy Mackó Napja

Új klippel adózik Dolores O’Riordan emlékének a The Cranberries

Velencében debütált a Led Zeppelinről szóló film

Kerekdomb Fesztivál és Bormustra Tokaj-Hegyalján

Hihetetlen, de 20 éves a "Can't Get You Out of My Head"

Ally McBeal 24 éves lett

34 éves a "Bad", amely még Martin Scorsesét is megihlette

Szarvasbika járja a Gellért-hegyet - legyünk óvatosak, figyeljünk a kutyánkra is!

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Best FM

Mákszem Levente

Best FM

Most szól:

  • Következő