Kedden 15.30-kor csillagászati értelemben is megkezdődik az ősz – írta honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat. Lehűlés csak a hétvégén érkezik, de már a következő napokban többször várható csapadék.

Ebben az évben szeptember 22-én van az őszi napéjegyenlőség. Ekkor a Nap éppen 90 fok magasan van az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka is ugyanolyan hosszúságú ezen a napon.

A következő időszakban, egészen decemberig, rövidülnek a nappalok.

Az előrejelzés szerint a csillagászati ősz első napján általában napos idő várható, kevés felhővel, majd késő délutántól a délnyugati megyékben gomolyfelhők képződnek, és arrafelé néhol zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. A legmagasabb hőmérséklet 24-29 Celsius-fok között valószínű. Késő estére 11-18 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szerdára Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt. Azt írták: szerdán a hajnali órákban a főváros környékén egy-egy zápor mellett kis valószínűséggel alakulhat ki zivatar. Ezeket legfeljebb szélerősödés kísérheti. A délutáni óráktól nyugat felől szórványosan alakulhat ki a záporok mellett zivatar, amelyeket szélerősödés, intenzív csapadék és jégeső kísérhet – írja az MTI.

Itt van az ősz…

Az ősz fő, hagyományokon alapuló ünnepei többnyire az elmúláshoz, halálhoz kapcsolódnak. Ilyen az angolszász országokban nagy hagyományokkal rendelkező (de újabban más kultúrájú népekhez is átszivárgó) Halloween, melyet október 31-én este tartanak meg. Másnap, november 1-jén Mindenszentek, a következő napon, november 2-án Halottak napját tartanak több országban – olvasható a Wikipedián. Hagyományosan a legtöbb országban ősszel nyitnak az iskolák, indul a tanítás.

Az ősz a termények betakarításának, a szőlő szüretelésének ideje is.

Forrás: MTI, Országos Meteorológiai Szolgálat

2020.10.20. 13:36

Zsugabubus címmel magyar könyv jelent meg Terence Hillről

2020.10.20. 10:09

Van Damme 60!

2020.10.20. 09:23

Come stai? - Éljen az Olasz Nyelv Hete

2020.10.19. 09:44

Ezért kapott extra feliratot a Dumbo, a Pán Péter és A dzsungel könyve

2020.10.16. 08:17

Még nem választották ki Daniel Craig utódját a következő James Bond-filmhez

2020.10.16. 08:12

Bécsben megtartják a karácsonyi vásárokat

2020.10.15. 14:41

Kezdődik az őszi Margó irodalmi fesztivál

2020.10.15. 10:49

30 éve mobilozunk Magyarországon

2020.10.15. 06:01

Elhunyt a Két pasi meg egy kicsi Bertája

2020.10.14. 11:10

Micsoda együttműködés: balettelőadás az Animal Cannibals zenei összeállításával

További hírek

Dominik Zsolt

Németh Dia

Király Dávid

Best FM

A legjobb zenék

Frekvenciatérkép

Budapest 99.5
Debrecen 104.6
Nyíregyháza 103.9
Székesfehérvár 101.8
Eger 100.7
Zalaegerszeg 88.9
Best FM

Most szól:

  • Következő