Ha újra könnyűzenei koncertekre vágysz, de szeretnél izgalmas közéleti beszélgetéseken is részt venni, akkor vár az MCC Feszt Esztergomban, augusztus 5–7 között.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) első fesztiválján a könnyed kikapcsolódás mellett az immáron 25 éves tehetséggondozó intézmény egyedülálló képzéseivel is megismerkedhetsz.

A Csík Zenekar, a Magashegyi Underground, Tóth Vera, Kállay Saunders András és Lotfi Begi – csak néhány azon fellépők közül, akik három napon keresztül szolgáltatják majd a kellemes dallamokat és az ütemeket a fesztiválozóknak, akik az esztergomi belvárosban 8 helyszín, 6 színpad programjai közül választhatnak.

Akik a könnyed szórakozás mellett a kicsit komolyabb műfajokra vágynak, azok is megtalálhatják a hozzájuk illő programot, hiszen több közéleti, kulturális és társadalmi előadást és beszélgetést is kínálnak az eseményen. Szó lesz például arról, hogy milyen a magyar karakter, hogyan lehet és kell karriert tervezni Magyarországon és milyen módon hat ránk a közösségi média. Utóbbi kapcsán igazi nagyágyúk is érkeznek külföldről: mesél sikereiről a többi között Renee DiResta, a Társadalmi dilemma című sikerfilm szereplője, Dennis Prager amerikai bestselleríró, rádiós talkshow műsorvezető és Abishur Prakash világhírű indiai származású jövőkutató is. De a legismertebb magyar szakemberek közreműködésével olyan témákat is megvitatnak az MCC Feszten, mint a koronavírus-járvány, az Európai Unió előtt álló kihívások, a magyar kultúra fejlődési irányai és a siker titka a top magyar vállalkozók szemszögéből.

A Kis Duna melletti Edu Sétányon mutatkozik be az MCC teljes képzési palettája a Fiatal Tehetség Programtól kezdve a Vezetőképző Akadémiáig, de izgalmas és családias programokkal várnak mindenkit az MCC partnerszervezetei is. Ami talán a legtutibb, hogy programok döntő többsége ingyenes, de lehetőség van az MCC Feszt Pass vásárlására, amely számos kedvezményt (pl. belépés a Party Arénába, a Gran Camping és a Szent István strandfürdő díjmentes használata, ingyenes transzfer Esztergom vasútállomás–MCC Feszt között, csökkentett ár ételek/italok vásárlásakor) biztosít birtokosa számára.

További információ az www.mccfeszt.hu oldalon és az MCC hivatalos Facebook oldalán.

Összművészeti fesztivált rendeznek a Ráday utcában Budapesten

Kandinszkij, Calder, Arp, Hélion, Kupka és Moholy-Nagy is Debrecenben

Ma van a Teddy Mackó Napja

Új klippel adózik Dolores O’Riordan emlékének a The Cranberries

Velencében debütált a Led Zeppelinről szóló film

Kerekdomb Fesztivál és Bormustra Tokaj-Hegyalján

Hihetetlen, de 20 éves a "Can't Get You Out of My Head"

Ally McBeal 24 éves lett

34 éves a "Bad", amely még Martin Scorsesét is megihlette

Szarvasbika járja a Gellért-hegyet - legyünk óvatosak, figyeljünk a kutyánkra is!

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Best FM

Mákszem Levente

Best FM

Most szól:

  • Következő