Az énekesnő legutóbbi, “Slow Clap” című dalához két klip is készült, az egyikben Saweetie-vel közösen szerepel, a másikban Gwen Stefani partnere egy Kevin nevű fiatalember. Ez utóbbi klip forgatásába most beleshetünk.

A mostani videó a „Slow Clap” eredeti verziójához készült. Az énekesnő egy kisfiú őrangyalát alakítja, aki be szeretne illeszkedni az osztálytársai közé.

„Tulajdonképpen nem én vagyok a főszereplője ennek a klipnek, az enyém csak egyfajta mellékszerep – mondta az énekesnő, utalva partnere Kevin fontos alakítására.

A klip rendezője Matty Peacock, ő áll a videó vizuális koncepciója mögött, ami egy teljesen más szemszögből közelíti meg Gwen Stefani dalát.
„Nem úgy közelítettem meg dalt, mint ahogyan ő (Matty Peacock) látta. Érdekes volt ezt megtapasztalni, hiszen én a saját szemszögemből írtam és úgy is éneklem a szerzeményemet. De valóban, ha ennek a kisfiúnak a nézőpontjából tekintünk a dalra, rájövünk, hogy itt olyan dologról van szó, amit mindannyian átélünk, ami a gimnáziumon túl is folytatódik – egy életen át” – mondta Gwen Stefani a „Slow Clap”-hez forgatott videó kapcsán.

Az énekesnő elárulta azt is, hogy a mindennapokban folytatott harcaink, az önmagunkért való kiállás és a félelmeink leküzdése ihlette a dal megírására.

Fotó: Kevin Winter/One Voice: Somos Live!/Getty Images

A Florence + the Machine dalt írt Szörnyella de Frásznak

„Paranoid thrillerben” vállalt szerepet Kiefer Sutherland

A kutyáknál összefügg a tartós stressz és a gazdával való kapcsolat

Óvintézkedések nélkül, élőben adták át a BRIT Awards zenei díjakat

Peren kívül megállapodott Chris Cornell családja és kezelőorvosa

Ma országszerte zivatarokra kell számítani - figyelmeztetést adtak ki

Magyar bélyeg is esélyes a bélyegszépségversenyen

Összefogtak a hírességek: több mint 300 millió dollárt gyűjtöttek oltásokra

Tina Turnert szeretnék látni a rajongók a rock halhatatlanjai közt

Nem volt jó hatással a sörfogyasztásra a pandémia

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Best FM

Király Kitti

Mákszem Levente

Best FM

Most szól:

  • Következő