Michael Patrick Kelly “Beautiful Madness” című dala őrülten sikeres! Az ír-amerikai származású énekes Michael Patrick Kelly már egészen fiatalon megtapasztalta a sikert.

A The Kelly Family tagjaként tinédzserek millióinak volt példaképe. 18 éves korára már ő volt a csapat fő dalszerzője. Nevéhez olyan fantasztikus slágerek fűződnek többek között, mint az “An Angel”, 20 millió fölötti albumeladásokkal, és stadionturnékkal büszkélkedve. A világsiker hatására úgy érezte pihenésre, és feltöltődésre van szüksége, ezért 6 évet szerzetesként élt egy kolostorban Dél-Franciaországban, majd miután visszatért a zenei életbe, egy páratlanul sikeres szólóénekesi karrier vette kezdetét.

“ID” címmel megjelent 2017-es albuma 70 hetet töltött a német slágerlisták élén, és az olyan rádiósikereknek köszönhetően, mint az “iD”, a “Roundabouts”, illetve az “Et Voilá”, kiérdemelte az igen ritka platina minősítést. A lemezhez kapcsolódó turnéra összesen több mint 500.000-en váltottak jegyet Németországban, Ausztriában és Svájcban. Ezt követően a hatalmas sikert arató “The Voice of Germany” című tévéműsor egyik mentoraként vett részt, illetve három évig vezette a “Sing meinem Song” című műsort.

Legfrissebb dala a “Beautiful Madness” címet kapta és a német slágerlista harmadik, a svájci slágerlista első helyén, valamint az Európai Rádiós Lista 22. helyén áll, túllépve a 20.000 lejátszást is. A dal üzenete inspiráló: bármi ami elsőre őrültségnek tűnhet, később valami csodálatossá válhat. Ennél a mottónál nem is jellemezheti semmi jobban Michael Patrick Kelly sikerekben bővelkedő karrierjét.

2020.10.20. 13:36

Zsugabubus címmel magyar könyv jelent meg Terence Hillről

2020.10.20. 10:09

Van Damme 60!

2020.10.20. 09:23

Come stai? - Éljen az Olasz Nyelv Hete

2020.10.19. 09:44

Ezért kapott extra feliratot a Dumbo, a Pán Péter és A dzsungel könyve

2020.10.16. 08:17

Még nem választották ki Daniel Craig utódját a következő James Bond-filmhez

2020.10.16. 08:12

Bécsben megtartják a karácsonyi vásárokat

2020.10.15. 14:41

Kezdődik az őszi Margó irodalmi fesztivál

2020.10.15. 10:49

30 éve mobilozunk Magyarországon

2020.10.15. 06:01

Elhunyt a Két pasi meg egy kicsi Bertája

2020.10.14. 11:10

Micsoda együttműködés: balettelőadás az Animal Cannibals zenei összeállításával

További hírek

Dominik Zsolt

Németh Dia

Király Dávid

Best FM

A legjobb zenék

Frekvenciatérkép

Budapest 99.5
Debrecen 104.6
Nyíregyháza 103.9
Székesfehérvár 101.8
Eger 100.7
Zalaegerszeg 88.9
Best FM

Most szól:

  • Következő