A Tánc Világnapját április 29-én ünnepeljük! Táncoljunk ma egész nap a Best FM zenéivel!

1727-ben ezen a napon született Jean G. Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet megújítója. Ebből az alkalomból a Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlése kezdeményezte A Táncművészet Világnapjának megtartását. 1982-ben ünnepelték először.

“Költészet, festészet és tánc. Uraim, mindez nem más, mint a gyönyörű természet pontos mása – vagy legalábbis annak kellene lennie.” – mondta Noverre.

Míg a tánc az emberi kultúra része, hivatali jelenléte ehhez mérten világszerte alacsony – írta a Wikipedia. Jó lenne ezen változtatni.

Idén a pandémia miatt endhagyó, online gálaműsorral köszönti a tánc világnapját a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház csütörtökön.
Az előadás 20 óra 30 perckor látható a Nemzeti Táncszínház honlapján, a Táncszínház Online oldalon.
Szalay Tamás, a szövetség ügyvezető titkára elmondta, hogy a a Magyar Táncművészek Szövetsége az idén nem adja ki szakmai díjait, mert a pandémia miatt nagyon sok táncegyüttes nem tudta élőben bemutatni új előadásait.

A világnapi gálaműsorban a Budapest Táncszínház, a Duna Művészegyüttes, a GG Tánc Eger, a Győri Balett, Jurák Bettina, a Magyar Állami Népi Együttes, valamint a Magyar Nemzeti Balett – Lee Yourim, Melnik Tatiana és Balázsi Gergő Ármin szerepel. Látható továbbá a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Miskolci Balett, a Pécsi Balett, Pirók Zsófia és a Szegedi Kortárs Balett produkciója is. A gálaest műsorvezetője Herczku Ágnes.

A tánc világnapja alkalmából több együttes készül programmal. Az L1 Egyesület az idő múlására hívja fel a figyelmet a világnap alkalmából ingyenesen elérhető online programjával, amelynek alkalmával korábbi fesztiválján rögzített előadásokat oszt meg a közönséggel, a https://www.youtube.com/user/MartaLadjanszki/videos oldalon.

A Góbi Rita Társulat tréningre és beszélgetésre várja az érdeklődőket, valamint egy táncfilmet is bemutat a világnapon.

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) online programjaként tárlatvezetés látható Szakály Györggyel a Róna Viktort bemutató kiállításban. Az online tárlatvezetés a https://youtu.be/A__3dVae2V4 linken április 29-én, csütörtökön 9 órától érhető el, de később bármikor megnézhető az OSZMI YouTube-csatornáján.

A világnap alkalmából közös videón mutatja be a táncművészet iránti tiszteletét nyolc vidéki balettegyüttes. Az Együtt, egymásért című videókollázsban, amely a Győri Balett Facebook-oldalán érhető el, a társulatok tagjai megmutatják mindazt, ami őket egyedivé teszi, amit a táncról gondolnak. Mindannyian elveszítették a lehetőséget a közönséggel való személyes találkozásra, a színpadról az online térbe szorultak. A közös videó célja, hogy egymás mellett állva hívják fel a figyelmet közös szenvedélyükre, művészetükre, a táncra.

Forrás: MTI, Wikipedia

Fotó: Pixabay

A Florence + the Machine dalt írt Szörnyella de Frásznak

„Paranoid thrillerben” vállalt szerepet Kiefer Sutherland

A kutyáknál összefügg a tartós stressz és a gazdával való kapcsolat

Óvintézkedések nélkül, élőben adták át a BRIT Awards zenei díjakat

Peren kívül megállapodott Chris Cornell családja és kezelőorvosa

Ma országszerte zivatarokra kell számítani - figyelmeztetést adtak ki

Magyar bélyeg is esélyes a bélyegszépségversenyen

Összefogtak a hírességek: több mint 300 millió dollárt gyűjtöttek oltásokra

Tina Turnert szeretnék látni a rajongók a rock halhatatlanjai közt

Nem volt jó hatással a sörfogyasztásra a pandémia

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Best FM

Király Kitti

Mákszem Levente

Best FM

Most szól:

  • Következő