A lányok azt tervezik, hogy bemutatkozó slágerük évfordulójára újra kiadják a „Wannabe”-t, amely 1996. július 8-án jelent meg, és azonnal világszerte a slágerlisták élére repítette a brit lánybandát.

25 évvel a “Wannabe” debütálása után, Mel B, Melanie C , Emma Bounton, „Geri“ Halliwell (aki már Horner) és Victoria Beckham úgy döntöttek, hogy az első nagy slágerüket méltóképpen ünneplik meg: július 23-án jelenik meg a dal eredeti rádió-változata, illetve egy remixe, amelyet Junior Vasquez jegyez.

És ez még nem minden! A „Wannabej jubileumi verzióját bakeliten, és – kifejezetten a gyűjtőknek szánt – kazettán is kiadják, amelyeken az eredeti dal mellett a single kiadatlan, demo verziója is szerepel, csakúgy mint egy vadonatúj track, a “Feed Your Love”. Az új dalt a Spice Girls a “Wannabe” társszerzőivel, Richard ‘Biff’ Stannarddal és Matt Rowe-val közösen írta.

Emellett a lányok egy #IAMASPICEGIRL kampányt is elindítottak, amellyel arra buzdítják a rajongóikat, hogy osszák meg a zenekarral kapcsolatos emlékeiket, történeteiket, fotón vagy egy rövid videóban. A kiválasztott emlék-képek felkerülnek a Spice Girls közösségi oldalaira és honlapjára is. A rajongók a világ minden pontjáról elküldhetik a Spice Girls- élményeiket és emlékeiket a spicegirls@umusic.com e-mail címre.

A hírek hallatán az sem lenne meglepő, ha 25 év után a Spice Girls új zenei anyaggal állna elő. Emma Bunton nemrég utalt is erre: „Szeretek a lányokkal dolgozni, olyan sokat nevetünk a stúdióban” – mondta az egykori Baby Sipce.
Mel B pedig arról beszélt, hogy mindannyian egyetértenek abban, hogy meg kell csainálniuk a korábban beharangozott turnét, amelyet a pandémia miatt halasztottak el.
„Az a célunk, hogy ismét összejöjjünk és készítsünk néhány közös dalt. Bízunk benne, hogy ismét színpadra állhatunk, és jól érezhetjük magunkat.”

Fotó: Alain BENAINOUS/Getty Images

Összművészeti fesztivált rendeznek a Ráday utcában Budapesten

Kandinszkij, Calder, Arp, Hélion, Kupka és Moholy-Nagy is Debrecenben

Ma van a Teddy Mackó Napja

Új klippel adózik Dolores O’Riordan emlékének a The Cranberries

Velencében debütált a Led Zeppelinről szóló film

Kerekdomb Fesztivál és Bormustra Tokaj-Hegyalján

Hihetetlen, de 20 éves a "Can't Get You Out of My Head"

Ally McBeal 24 éves lett

34 éves a "Bad", amely még Martin Scorsesét is megihlette

Szarvasbika járja a Gellért-hegyet - legyünk óvatosak, figyeljünk a kutyánkra is!

További hírek

B. Németh Dia

Király Dávid

Best FM

Mákszem Levente

Best FM

Most szól:

  • Következő